A Napi.hu korábban beszámolt róla, a médiatartalmakat előállító Műsorszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) jövőre 80,49 milliárd forintból gazdálkodhat, ami 3,2 százalékos növekedés az idei költségvetéséhez képest
Az MTVA és az Magyar Televízió Nonprofit Zrt. (MTV) mai közleménye szerint a köztévé Petőfi TV és M4 Sport néven két új csatornát indít.
A Petőfi TV az M2 esti műsorsávjában kap helyet este 8 órától reggelig március 15-től, a 16-35 éves korosztályt megcélzó műsoraival. A köztévé közleménye szerint javarészt saját gyártású műsorok, élő közvetítések és a fiatalok mindennapjait érintő tartalmak kapnak itt helyet - írja az Index.
Az új, saját sportcsatorna a magyar sportra fókuszál majd, tizenhat kiemelt sportágról számol be rendszeresen. Az egyelőre a Médiahatóságtól függ, hogy a fizetős vagy nem fizetős csomagban szerepel majd az új csatorna, ami a tervek szerint 2015 nyarán indulna. Főszerkesztője a Forma 1-es közvetítésekből is ismert Szujó Zoltán lesz. A sajtóközleményben ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a sportcsatorna műsorgyártási költségei "a magyar adófizetőknek többletköltséget nem jelentenek, az MTVA a jelenlegi költségvetésén belül teremti meg a csatorna működésének pénzügyi fedezetét".
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Elindult a lavina: ez lehet a következő ország, amelyik betiltja a Facebookot