Az utóbbi napok időjárás országszerte jelentős károkat okozott a csonthéjasoknál. főképp a kajsziültetvényekben - áll a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.
Elsősorban az éjszakai-hajnali fagyok okoztak gondot, a legkorábban virágzásnak induló kajsziban, valamint az őszibarackban. Számos más gyümölcs a hetekben kezdi meg a virágzást, illetve ez a kötődések kialakulásának időszaka. Összességében csak a következő hetekben lesz látható, hogy melyik gyümölcsfajtákban mekkora kárt tett az időjárás.
Általánosságban elmondható, hogy a gyümölcsfák jellemzően decemberben és januárban mélynyugalmi állapotban vannak. Körülbelül február közepén kezdődik az úgynevezett kényszernyugalmi időszak, ami folyamán az időjárástól függően indul meg a nedvkeringés a növényekben. Az utóbbi hetek időjárása elindította a virágzást a mandula mellett az őszibaracknál és a kajsziféléknél is, az április eleji fagyok pedig változó mértékű terméskiesést okozhatnak.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben