Tavaly júliusban nettó 20 milliárd forintos keretszerződést kötött a MÁV Zrt. a saját leányvállalatával, a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Zrt.-vel "nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózat nagygépes pályakarbantartási feladatainak" ellátására. A megbízást olyan cégnek adta a közszolgáltatást végző MÁV, amelyben maga is tag, és amit a karbantartásra hoztak létre, így a szerződés megkötésére nem bonyolítottak le közbeszerzési eljárást.
A 24.hu úgy értesült, hogy a MÁV pályakarbantartási munkáiba bevontak alvállalkozót is, így közérdekű adatigénylést nyújtott be a vasúttársaságnak, hogy megtudja, kikkel dolgoznak együtt. Az állami vasútvállalat válaszából pedig kiderült, hogy a MÁV FKG Kft. a vágányköszörülési feladatok elvégzésére bevonta a V-Híd Vagyonkezelő Kft.-t.
Kapcsolódó
A V-Híd Vagyonkezelő Kft. tulajdonosa az a V-Híd Építő Zrt., amelyet 2018-ban vásárolt meg Mészáros Lőrinc és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix. Hogy cégük pontosan mennyi pénzhez jut a 20 milliárdos keretből, azt csak a szerződés lejárta után lehet megállapítani - írta a lap.
A V-Híd amúgy sincs híján az állami megbízásoknak, egyebek mellett a társaság építhet vasútvonalat a debreceni BMW-gyárhoz, a G7.hu cikke szerint 54 milliárd forintért. A cég alvállalkozóként nem maradhat ki a kínai hitellel finanszírozott Budapest-Belgrád vasútvonal kivitelezéséből sem (a projekt egyik fővállalkozója két kínai vállalat mellett Mészáros Lőrinc egy másik cége, az RM International Zrt., amelynek 295 milliárdos bevétele lehet az öt évre tervezett beruházásból).
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)