A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) június 8-13 között szervez üzleti delegációt Kubába, hogy az abban résztvevők helyi üzleti fórumon tájékozódhassanak a kereskedelmi és befektetési lehetőségekről. A fórumot egy üzletember-találkozó, illetve több vállalati látogatás is kiegészíti.
A lehetőségre május 8-ig várja a jelentkezőket az MKIK, arra azonban felhívják a figyelmet, hogy csak korlátozott számban van lehetőségük a kiutazó üzleti delegációban részt vevő kkv-k külföldi szállásköltségét finanszírozni: ezt vállalkozásonként egy fő számára biztosítják.
....esetleg Szijjártóval Macedóniába?
Üzleti delegáció indul Macedóniába is, mégpedig május 26 és 29 között. Az MKIK tájékoztatása szerint a kiutazáson résztvevő cégek a Macedón Gazdasági Kamara által Skopje-ban szervezett üzleti fórumon az ország üzleti lehetőségeiről, gazdasági helyzetéről kapnak tájékoztatást. A kubaihoz hasonlóan a fórumot követően itt is lesz üzletember-találkozó, ahol szükség esetén tolmácsot is biztosítanak a résztvevőknek. A delegáció látogatást tervez továbbá Ohridba is, ahol az Ohridi Gazdasági Kamara szervezi a helyi programot.
Az esemény különlegessége, hogy a jelenlegi tervek szerint a fórumon részt vesz majd Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára is, ám éppen ezért borulhat is az előzetes terv, hiszen a politikus programjai miatt elképzelhető, hogy a programtervben szereplő május 27-i és 28-i programokra fordított sorrendben kerül sor.
A balkáni túrán is csak korlátozott számban térítik meg a költségeket, így például vállalkozásonként 1 szoba árát finanszírozza az állam. A lehetőségre május 7-éig kell jelentkezni.
Részletek, jelentkezés
A kubai részletes program ide kattintva érhető el, míg aki Macedóniába menne, az ide kattintson.PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat