A cég 2,5 milliárd forintból teljes körűen felújítja a tatabányai Interspar áruházat, amelyben a 4000 négyzetméteres területen több mint 20 ezer terméket kínálnak majd. A hipermarket várhatóan december elején nyitják meg - írta az MTI.
Korábbi tájékoztatás szerint tavaly a Spar 20 milliárd forintot fordított beruházásokra, 24 üzletet alakítottak át és 4 újat nyitottak, az idén a tervek szerint 24 áruház újul meg és ötöt nyitnak a 23 milliárd forintból.
Kapcsolódó
A cég 26 éve van jelen Magyarországon, a hálózathoz 508 üzlet tartozik, ebből 133-at üzemeltetnek franchise partnerek. A Spar Magyarország a tavalyi üzleti évet 516,4 milliárd forintos, a korábbi esztendőt 5,2 százalékkal meghaladó forgalommal zárta. A társaság 13 ezer munkavállalójával évek óta Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója.
A Spar hálózatához világszerte 44 országban 12 ezer 500 üzlet tartozik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat