Az átviteli rendszerirányító (Mavir Zrt.) évente köteles elkészíteni a villamosenergia-rendszer 132 kV-os és annál nagyobb feszültségű hálózatokra vonatkozó hálózatfejlesztési tervét (hft).
Ez többek között tartalmazza az átviteli és elosztó hálózat következő tíz évben építendő vagy felújítandó elemeit, a már jóváhagyott fejlesztéseket, a következő három évben megvalósítandó beruházásokat, valamint ez utóbbiak tervezett ütemezését.
Még 2019-ben a MEKH, a MAVIR és az elosztói engedélyesek közös, új módszertan szerint határozták meg a hft tartalmi követelményeit. Az új módszertan alapján kidolgozott dokumentum a korábbi egy fő kötet helyett öt részdokumentumból áll, melyek a hálózatfejlesztés kiinduló adatait, a villamosenergia-rendszer természetviselkedéseit, fejlesztési politikáit, fejlesztési stratégiáit, valamint magát a hálózatfejlesztési tervet tárgyalják.
A 2021-es hálózatfejlesztési tervről a MEKH nyilvános egyeztetést is tartott. A hft-ben javasolt fejlesztések folyamatos felülvizsgálata érdekében a jóváhagyó határozat több feladatot is előír a Mavir és az elosztói engedélyesek számára. A feladatok végrehajtására az Iparági bizottság keretein belül a MEKH, az átviteli rendszerirányító és az elosztói engedélyesek szakértőinek együttműködésével történik - írta a MEKH.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben