A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi célvizsgálat keretében ellenőrizte a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. (MagNet Bank) ügyfél tájékoztatási és panaszkezelési tevékenységének jogszabályi megfelelését. Az MNB fogyasztóvédelmi eljárása nyomán megállapította többek között, hogy a MagNet Bank a Központi Hitelinformációs Rendszerrel (KHR) összefüggő - határidőkre és tájékoztatásra vonatkozó - kötelezettségei kapcsán, a hitelszerződést megelőző tájékoztatása során, az előtörlesztési díj felszámításakor, a törlesztési táblázat megküldésekor, valamint az időszakos ügyfél tájékoztatási és panaszkezelési tevékenysége során nem minden esetben járt el a jogszabályi előírásoknak megfelelően.
Az MNB határozatában a jogsértések megszüntetésére hívta fel a Bankot, és 5,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte. A bírság kiszabása során az MNB enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a MagNet Bank Zrt. már az eljárás alatt számos hiányosságot megszüntetett, a banki rendszereit, nyilvántartásait fejlesztette, illetőleg a jogtalanul felszámított díjakat az érintett fogyasztóknak kamatos kamattal visszafizette.
Az MNB átfogó ellenőrzés keretében prudenciális szempontból is vizsgálta a MagNet Bank tevékenységét a 2011. december 31. és 2014. december 10. közötti időszakra vonatkozóan. Az MNB vizsgálata során feltárta többek között, hogy a MagNet Bank belső ellenőrzési tevékenysége, a lakossági hitelképesség-vizsgálatra, az ügyfél-és ügyletminősítésekre, valamint a számlarendre vonatkozó eljárásai nem minden tekintetben felelnek meg a jogszabályi előírásoknak. Megállapította továbbá, hogy az intézmény hitelezési tevékenysége során nem biztosította a megfelelő informatikai támogatottságot, illetve több feladatát illetően dokumentálási és nyilvántartási kötelezettségét.
A jogsértések miatt az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki a MagNet Bank-ra, s 2015. július 15-ei, illetve szeptember 30-i határidővel kötelezte a jogsértések megszüntetésére. A bírságösszegek meghatározásánál a jegybank figyelembe vette a Magnet Bank által elkövetett jogsértések súlyosságát, az okozott kockázatokat és az intézmény MNB-vel való együttműködését is. Súlyosító körülménynek számított a jogsértések ismétlődése, tekintve, hogy számos hiányosság megszüntetésére már az MNB jogelőd hatósága is kötelezte az intézményt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe