A Telekom azt közölte, hogy október 31-én, pénteken 0 óra 01 perckor kezdi meg a legújabb iPhone modellek értékesítését, előrendelésre pedig október 24-én 0 óra 01 perctől lesz lehetőség a társaság honlapján.
A Telenornál szintén október 24-étől lehet leadni az előrendeléseket, az újdonsággal kapcsolatos értesítésekre azonban már keddtől regisztrálhatnak az érdeklődők.
A Vodafone honlapján szintén lehet már regisztrálni, azt azonban még nem közölte a társaság, hogy mikortól lehet majd előrendelést leadni.
Az amerikai Apple cég hétfőn közölte, hogy október végéig 36 új országban és régióban lesz elérhető az iPhone 6, 2014 végére pedig már 115 országban lesz kapható.ű
Az Apple az idén szeptember elején mutatta be az új okostelefonjait, és szeptember 19-én kezdték értékesíteni az Egyesült Államokban és további kilenc országban.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni