Igazi, az életműből is "kiragyogó" képritkaság a most előkerült mű. A festmény, amelyet Párizsban, a Függetlenek Szalonjában 1907-ben állítottak ki, egyike annak a hat alkotásnak, amely Berényt egy csapásra a legmodernebb festészeti trendet képviselő fauve-ok, a "vadak" csoportjába, azaz a nemzetközi élvonal szereplői közé emelte. Berényt már kortársai közül is sokan zseninek tartották, a kor leghaladóbb művészeivel, többek között Picassóval, Matisse-szal, Gertrude Steinnel, Max Weberrel, Ady Endrével ápolt közeli barátságot - állapította meg Barki Gergely, képvadász-művészettörténész a mai bemutató sajtótájékoztatón.
A Monacói tengerpart című Berényi-kép nagy valószínűséggel 1906 októberében készült, a festő akkor járt másodízben Monacóban. Ugyanekkor, 1906. október közepétől Monacóban üdült egy nem sokkal korábban megismert szellemi társ, a későbbi jó barát, Ady Endre is, Lédával kettesben. Ráadásul Adyék szállása, a Hotel de la Paix, éppen a városnak abban a szegletében állt, ahonnan Berény is festette ezt a képet.

Az októberi árverésen más műtárgypiaci különlegességek is szerepelnek: többek között egy monumentális Kádár Béla-festmény, mely egyesíti a dekoratív kubizmus és az új tárgyiasság stílusjegyeit, és egy több mint 100 évet átölelő, három generáció által létrehozott, kivételes kvalitásokat felsorakoztató gyűjtemény, Gordon Zsuzsa színésznő hagyatéka, mely évtizedekig rejtve maradt a nagyközönség előtt.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek