A hatósági szakemberek megkezdték 14 500 pecsenyekacsa és csaknem 19 500 tenyésztyúk leölését Nyíradonyban és Pátrohában. A vizsgálatra azt követően került sor, hogy mindkét gazdaságban megemelkedett elhullást tapasztaltak, utóbbiban a takarmányfogyasztás is csökkent - írják a közleményben.
A hivatal felhívta a figyelmet arra, hogy a vonuló vadmadarak miatt a járványkockázat továbbra is kiemelten magas.
Kapcsolódó
Az állományok védelme és a terjedés megakadályozása érdekében az országos főállatorvos elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását a magas kockázatúként azonosított megyék teljes területén: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. A zárt épületben tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.
A hivatal továbbá előírta, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni az állatokat. Az almozásra használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől.
Akik nem tartják be maradéktalanul a járványvédelmi előírásokat, egy esetleges járványkitörés esetén kizárják magukat az állami kártalanításból - jelezte közleményében a Nébih.
Legutóbb a Csongrád-Csanád megyei Zsombón, egy 17 400 pecsenyekacsából álló állománynál és a Békés megyei Újkígyóson, egy 8500 tenyészludat tartó gazdaságban mutatta ki a Nébih laboratóriuma a madárinfluenza H5N1 altípusát. Ezt megelőzően pedig két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál igazolták a vírus jelenlétét.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit