Szász Károly, a PSZÁF elnöke 2013. június 21-ei hatállyal elfogadta a vezetők lemondását, amelyről a mai napon írásban tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök urat - áll a PSZÁF közleményében.
A PSZÁF elnöke 2013. június 24-ei hatállyal Gázmár Zoárdot, a Felügyeleti igazgatóság eddigi ügyvezető igazgatóját nevezte ki alelnökké, aki a PSZÁF elnökének távollétében ellátja az elnök általános helyettesítési feladatait is.
Kapcsolódó
Az MTI kérdésére Binder István, a PSZÁF szóvivője elmondta: indoklást a PSZÁF nem kíván közölni. Arra a kérdésre, hogy a távozó vezetők milyen juttatásokra számíthatnak, a szóvivő elmondta: "PSZÁF távozó alelnökei és a PBT elnöke kizárólag a felügyeletről szóló státustörvény által előírt - más hazai független állami hatóságokra vonatkozó törvényi előírásokkal megegyező mértékű - végkielégítésre, illetve felmentési összegre jogosultak, semmilyen egyéb juttatásra nem. Ennek fejében ugyanakkor a távozó vezetőkre - más állami hatóságokkal ellentétben - szigorú korlátozás, úgynevezett "kihűlési időszak" betartása is vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a távozó felügyeleti és PBT vezetők 6 hónapon át semmilyen munkaviszonyt nem vállalhatnak a pénzügyi piacokon, mert ezt a törvény tiltja".
A PSZÁF-ról szóló hatályos törvény rendelkezései szerint a felügyelet elnöke, alelnöke és a PBT elnöke megbízatásának megszűnése esetén felmentési időre és végkielégítésre jogosult. A felmentési idő hat hónap, ez alatt a munkavégzési kötelezettség alól őket mentesíteni kell, és erre az időtartamra hathavi jövedelmükkel megegyező, havonta egyenlő összegben kifizetendő jövedelemre jogosultak.
A felügyelet elnöke, alelnöke, illetve a Pénzügyi Békéltető Testület elnöke hathavi jövedelmével megegyező végkielégítésre is jogosult, melyet a megbízatás megszűnését követő nyolc napon belül kell megfizetni számukra. A törvény megjegyzi azt is: ezek a juttatások kizárólag társadalombiztosítási járulék, egészségbiztosítási hozzájárulás, valamint egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék alapjául szolgáló jövedelemnek számítanak.
A kormány június 7-én nyújtotta be az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonásáról szóló törvényjavaslatot, így az indítvány elfogadását követően jogutód nélkül megszűnik a PSZÁF. Az Európai Központi Bank megkapta előzetes véleményezésre a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a törvényjavaslatot, a tárca sürgős eljárást kért. Az ECB jellemzően egyhónapos határidővel készíti el jogi véleményeit, de adott esetben kérvényezheti e határidő további egy hónappal való meghosszabbítását. Amennyiben a tagállam sürgős eljárás lefolytatását kezdeményezi, és annak szükségességét elégségesen meg is indokolja, akkor egy hónapnál rövidebb idő alatt is elkészülhet a jogi szakvélemény.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Veszedelmes trend: kétszeresére duzzadt az e-rolleres balesetek száma