Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata az MTI-t arról tájékoztatta csütörtökön, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel az eljárásról bővebb tájékoztatást nem adnak - közölték.
A cégtől senki nem nyilatkozott az ügyben az MTI-nek; annyit mondtak csak, hogy még zajlik az ellenőrzés.
A miabonyunk.hu hírportál szerint a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai gyakorlatilag megszállták a szolnoki műtrágyagyárat. Az információik szerint már kedd óta tartó akcióban mintegy háromszáz rendőr vesz részt. Úgy tudják, hogy a rendőrök és a katasztrófavédelmisek az éjszakát is a gyár területén töltötték.
A hírportál értesülései szerint valaki feljelentette az üzemet környezetszennyezés miatt. A dolgozókat folyamatosan hallgatják ki.
A Tiszamenti Vegyiművek állami vállalatot az Alföld szervetlen vegyipari központjának megteremtése céljából 1951-ben alapították. A beruházás kénsavgyár építésével kezdődött. Ezt követte a műtrágyagyár, a szervetlenpigment-üzem, a mosószerüzem, a kriolitüzem, végül pedig a foszforsav- és tripolifoszfát-üzem telepítése.
A rendszerváltozás után megindult privatizációs folyamat keretében 1992-ben a mosószerüzemet a Henkel Austria, a pigmentüzemet a Holland Colours/Apeldoorn vásárolta meg, az állami vállalat pedig 1993-ban részvénytársasággá alakult át. A Tiszameni Vegyiművek Rt.-t a Bige Holding Kereskedelmi és Termelő Kft. privatizálta 1997-ben. 2004-ben a Tiszamenti Vegyiművek Rt. beolvadással megszűnt, azóta a Bige Holding Kft. működteti a műtrágyagyárat.
A Bige Holding - amelyhez a Nitrogénművek Zrt.-t is tartozik - tulajdonosa Bige László, aki a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2018-as listáján 5. helyen állt, mintegy 220 milliárd forintra becsült vagyonnal.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)