A vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatók 2021. január 5-e helyett két nappal tovább, január 7-ig fogadják el a decemberi dolgozó- és tanuló bérleteket helyközi járataikon - jelezte keddi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az intézkedés célja, hogy megkönnyítse az utasok dolgát az újévben.
A téli szünet utáni iskolakezdéssel megnőnek az utazási igények, és meghosszabbodhat a várakozási idő a jegypénztáraknál január elején. Az utasok színvonalasabb kiszolgálása érdekében az innovációs tárca meghosszabbította a decemberi bérletek érvényességi idejét, további két napot biztosít az új bérletek beszerzésére. A minisztérium a járványhelyzetben arra bíztatja a közlekedőket, hogy ha tehetik, éljenek a szolgáltatók által biztosított elektronikus, online jegyvásárlási lehetőségekkel - magyarázták a lépést.
Kapcsolódó
A járvány miatt hasznos, ha az emberek kerülik a tömeget, amely rendszeresen kialakul az év elején a pénztáraknál, jegyautomatáknál. A kedvezményre jogosító igazolások érvényességét is meghosszabbította már az ITM.
Emellett a BKK járatain a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig elfogadják a veszélyhelyzet idején lejáró, magyar hatóságok által kiállított okmányokat
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek