Már tavaly sem volt könnyű dolga annak, aki saját szakállára próbált kiigazodni a kötelező tarifák erdejében, azonban idén minden eddiginél bonyolultabb tarifákkal rukkolnak elő az egyes biztosítók - állapítja meg elemzésében a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft.
A megjelenő tarifák több mint száz féle kedvezményt és területi besorolást, tucatnyi korcsoportot és szorzók tömkelegét tartalmazzák. A különböző - szakmailag már nehezen indokolható - díjszámítási tényezők hátterében a kis és a nagyobb biztosítók közti vetélkedés húzódik meg. Utóbbiak tarifája átlag az autós számára már átláthatatlan és alkalmas arra, hogy egyes kiragadott mondatai eltereljék a lényegről a figyelmet. A lényeg természetesen az ár. A nagyok nem tudnak engedni a náluk lévő állományok díjaiból, ezért inkább reklámra költenek, az állományukat növelni akaró - alacsonyabb díjjal dolgozó - kicsik pedig továbbra is megpróbálnak minél kedvezőbb díjakat kialakítani egyszerű közérthetőbb tarifákat kiadva.
A várakozásoktól eltérően az idei díjhirdetés nagyobb áremeléseket és csökkentéseket is hoz magával. Elemzők arra számítottak, hogy a biztosítók infláció alatti áremelést hajtanak majd végre, ez azonban nem így történt. Ez mindenképpen új fejlemény az elmúlt évekhez képest, ami mutatja, hogy napjainkban a piac jelentős átalakulásának lehetünk tanúi. Bizonyos szegmensekben egyes biztosítók kétszámjegyű átlagos emelést hajtottak végre.
Érdekesség, hogy idén először jelentősen eltér a biztosítók gyakorlata a malus-osztályok esetében alkalmazott büntető szorzók tekintetében. A korábbi 2 szeres szorzó helyett idén többen is 3-as 4-es szorzót alkalmaznak, még inkább bűntetve ezzel a rossz kockázatú vezetőket.
2006 az online-kedvezmények éve volt, ezen kedvezmények létjogosultságát ma már a biztosítók sem vitatják. Az online-kedvezményes kötelezők olcsóbbak, mint a biztosítóknál megköthető kötelezők, ráadásul a szerződések utánajárás nélkül, egyszerűbben, gyorsabban, kényelmesebben köthetőek meg.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.