A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezetnél az MNB által 2013. november 5-én indított vizsgálat továbbra is folyamatban van. Az elmúlt két hónapban - a vizsgálat részeként - semmilyen negatív megállapítást nem tett az MNB - áll a takarék közleményben. A felügyeleti eljárás alatt - a korábbiaknak megfelelően - a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet mindennapi működése az új kötelezettségvállalások korlátozásán túl zavartalan. A betétesek pénze biztonságban van, szinte kizárólag olyan betétesekkel rendelkezik a szövetkezet, akikre vonatkoznak az Országos Betétbiztosítási Alap által nyújtott betétbiztosítások.
Az MNB november 5-én felügyeleti biztosokat rendelt ki a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezethez, és megtiltotta számára egyes pénzügyi szolgáltatások végzését, ez azonban a betéteseket nem érinti. Binder István, az MNB kommunikációs osztályvezetője az MTI megkeresésére nyomatékosította, hogy a takarék nem tagja a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ).
A jegybank akkori közleménye szerint a biztosok feladata a betétesek védelme érdekében a takarékszövetkezet prudens működésének, tőkehelyzetének és likviditási helyzetének biztosítása. A kirendelés 2013. november 5-től a jogszabályoknak megfelelő működés helyreállításáig, de legfeljebb egy évre szól. A közlemény kiemeli, hogy a takarékszövetkezet mérlegfőösszege alapján számított piaci részaránya a hazai hitelintézeti piac egészére vetítve alig haladja meg az egy ezreléket.
A Napi.hu értesülése szerint a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezettel szemben indult felügyeleti vizsgálat több negatív megállapítást hozhat a tevékenységével kapcsolatba.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója