Ami mindenképpen szembetűnő, az a 13. havi nyugdíj bevezetésének kommunikációs kiemelése. A nyugdíjasokat eleve nem is érinti a válság, hiszen a nyugdíjat most is megkapják, ráadásul a nyugdíjat jellemzően nem a most érintett szektorokban (turizmus, vendéglátás, építőipar) költik el, hanem az egyébként most is működő egészségügy területén, illetve élelmiszerboltokban - írják az üzleti tanácsadócég közleményében.
Ehhez képest a GDP felpörgetésére valós vásárlóerőt felmutatni képes, dolgozó korosztály problémáit egy teljesen általános munkahelymegőrzés fogalommal "oldották meg". Magyarországgal ellentétben a többi V4 ország konkrét lépéseket tett, például az érintett szektorokban dolgozók jövedelmének akár 80 százalékát átvállalja az állam Szlovákiában, ráadásul nagyon sok ország ezt már hetekkel ezelőtt meglépte.
A konkrétumok hiánya azért is nagyon fájó a munkahely megőrzés, illetve a kiemelten érintett szektorok megsegítése területén, mert azok már most is nagyon elkésettek lennének. A Niveusnál remélik, hogy a beharangozott rendeletek választ adnak erre. Az elbocsátások már megkezdődtek, több tízezer ember már elveszítette a munkáját, egy később konkretizálandó és hatályba lépő intézkedés rajtuk már nem segít. Ennek ellenére például az álláskeresési járadék emeléséről vagy meghosszabbításáról szó sem esett, holott ezzel garantálható lenne az átmenetileg a munkaerőpiacról kieső személyek jövedelme és vásárlóerejének fenntartása.
A 450 milliárd forintos munkahelyteremtés/beruházás alprogram sem árul el semmit arról, mik a kormány tervei. Most jönne igazán jól, ha hatalmas infrastrukturális beruházásokat indítanának (nem pedig az egyébként is prosperáló és már építőipari kapacitásgondokkal küzdő időszakban), ezzel felszívva a hirtelen munkanélkülivé válók egy jelentős részét. Történelemkönyvekből emlékezhetünk, hogy a New Deal legfontosabb elemei is az állami nagyberuházások voltak, mint például a Hoover-gát megépítése. Az átképzésekről, digitális élet támogatásáról, esetleges további adókönnyítésekről egyelőre még csak szó sem esett - írja közleményében a Niveus Consulting Group.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező