A budapesti taxirendelet következtében megszűnnek a kedvezményes tarifák, a transzferdíjak, így a reptéri is. Szeptemberig 1-jéig 3500-4000 forintért is ki lehetett jutni taxival a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, az AirportShuttle járműveivel pedig jelenleg 3200 forintba kerül egy út a reptér és a városközpont között, míg a külvárosig 5200 forintot kell fizetni. (A képhez hozzá tartozik, hogy egy átlagos taxiba akár négyen is beférnek, így ők osztozkodnak az útiköltségen, míg a reptéri kisbusz tarifái személyenként értendőek.)
Az elnök szerint a taxitarifák változásának nincs elsődleges hatása a minibuszárakra (azokat korábban sem a taxitarifákhoz szabták), másodlagos hatása lehet a fuvarszervezésben, de ezt a gyakorlat fogja csak megmutatni. A korábbi szabályozások alapján is az óra állása szerint kellett volna számlázni, de sok taxicég fix reptéri tarifát hirdetett, vagyis volt egy rendelet, amit nem tartottak be − mondta Antal Mihály, aki most azt várja, hogy a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. érvényt tud-e szerezni az új rendeletnek vagy megmaradnak a kiskapuk.
A Malév tavaly év eleji leállása vízválasztó volt a társaság számára is, de miután − jórészt − a fapados légitársaságok betöltötték az így keletkezett űrt, idővel tartani tudták a Malév előtti forgalmat, s már elmondható, hogy ehhez képest nem változott az AirportShuttle.hu éves forgalma (ami mintegy félmillió utast jelent), de összetétele a minibuszos cég számára kedvezően változott. A fapados légitársaságok utasai inkább használják a minibuszokat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat