A szerdai kormányinfón több újságírói kérdés is elhangzott a kedden elfogadott kata-módosításról. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kormány eltökélt a szigorítással kapcsolatban, mivel a katás vállalkozók kétharmada munkaviszonyt leplezett a vállalkozással.
Semmiféle felpuhítását vagy változtatását a törvénynek nem tervezik a tiltakozások ellenére sem. Gulyás egy hónapja még azt mondta, csak január 1-jétől módosítják a katát, a Pénzügyminisztérium előterjesztése alapján viszont a szeptemberi bevezetés mellett döntöttek. Gulyás szerint elegendő az idő lesz a változás interpretálására.
A miniszter elismerte, hogy a katából kikerülőknek emelkednek az adóterhei. Azt nem tudta pontosan megmondani, hogy mekkora költségvetési hatása lesz a módosításnak, többszöri kérdésre válaszolva 50-300 milliárd forintos többletbevételről beszélt. Ez attól függ, milyen más adónemre, jogviszonyra térnek át azok, akik nem tudnak tovább bent maradni az adónemben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le