A 2005 óta működő Je Suis Belle alapítói Dévényi Dalma és Kiss Tibor, a Facebookon jelentették be márka megszűnését. "Az elmúlt másfél évben óriási változások történtek. A közös munka megszakadt és úgy érezzük eljött az ideje, hogy külön utakon folytassuk munkánkat. Habár a Je Suis Belle mint név megszűnik, de kreatív erőinket, új projektjeinket tovább élvezhetitek majd, más platformokon, új köntösben, de a megszokott szellemiségben. Szeptember 30-ig végkiárusítást rendezünk online store-unkban. Most jelentős kedvezménnyel vásárolhattok, újabb és régebbi, archív darabjaink közül is" - írták a tulajdonosok.
A márka a webáruház mellett egy bemutatótermet működtetett a fővárosban, majd 2018-ban megnyitotta első üzletét is, amelyet 2020-ban a járványhelyzet okozta visszaesés miatt kénytelen volt bezáratni. Ruháik az Andrássy úton lévő Berlin Store-ban is elérhetőek voltak.
Kapcsolódó
A márkát birtokló JSB Szolgáltató Kft. 2019-ben még 16,7 millió forintos nettó árbevétellel zárta az évet, ám a forgalom tavaly 3,6 millió forintra zuhant vissza. A társaság adózott eredménye is összezsugorodott: a 2019. évi 3,8 millió forint után tavaly már csak 39 ezer forintnyi nyereséget tudtak kimutatni. A korábbi eredménykimutatások alapján a társaság legerősebb éve 2016 volt, akkor az árbevétel 34 millió forintra rúgott.
A Je Suis Belle weboldalán elérhető ismertető szerint a márka az alapítás óta eltelt években hazánk egyik vezető divatbrandjévé nőtte ki magát és nemzetközi szinten is elismertté vált. Koncepciójuk alappillére - kezdetektől fogva - az együttműködés más művészeti ágakkal, különös tekintettel a képzőművészet területeivel. Intellektuális értékeiknek vallják a tradicionális technikák és a népművészet kortárs keretbe emelését is.
Kollekcióikat összetett utalás-rendszer mentén alakítják: darabjaik mindig reflektálnak az aktuális társadalmi és kulturális változásokra. Az állandó minőséget legfontosabb értéküknek tartják; a ruhák mellőzik a felesleges részleteket: lényegretörőek és kommunikatívak. Filozófiájuk, hogy a divat és az öltözködés nem kiváltságok, hanem a mindennapi élet alapvető részei, a hordhatóság és kényelem mellett az egyediség kialakításának fontos eszközei.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)