A nagyobb (legalább öt fős) kereskedelmi vállalkozások boltjaiban ötezerrel kevesebb eladó (fizikai dolgozó, eladó, pénztáros, árufeltöltő, raktáros) dolgozik, mint a járvány előtt. Még az élelmiszeres boltokban is kisebb a létszám, pedig itt a piac nem esett, hanem már nőtt, nem is keveset. Eközben azonban eladóhiánnyal küszködnek, hiszen a vendéglátók sokakat visszaszippantottak - áll a blokkk.com szaklap összeállításában.
A különféle iparcikkes boltokban nem dolgoznak annyian, mint a járvány előtt. A létszámot tekintve a legsanyarúbb a ruházati butikok sorsa, hiszen itt 30 százalékkal csökkent a létszám a járvány előtti szinthez képest. Ezt látni a bezárt boltok üres kirakatain keresztül is.
A vegyes iparcikk boltokban emelkedett a létszám, feltehetően nem függetlenül a kínai, vietnámi vegyesboltok térhódításától.
A webáruházak létszámnövekedése sem véletlen, hiszen a webpiac tetemes megugrásához azért több munkáskéz is kell, a kiszállításokról nem is beszélve (ahol azért vegyes a foglalkoztatotti kép, mivel van áruház, amely maga szállít, más pedig futárszolgálattal szállíttatja ki a megrendelt portékát.
Az ázsiai vegyesboltok és a webáruházak nélkül pedig még drasztikusabb a létszámcsökkenés.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Ismét meglepi a világot Venezuela
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek