Annak érdekében, hogy az önkormányzatokkal többet ne fordulhasson elő, hogy olyan pénzintézeteknél vezetik a számlájukat és kockáztatják ezáltal a közpénzt, amelyik brókerek garázdálkodásának köszönhetően csődbe megy, új törvényi szabályozásra van szükség, a jövőben a Magyar Államkincstár legyen a számlavezetője az önkormányzatoknak - javasolta Gelencsér Attila.
A Buda-Cash-botrány somogyi érintettjeiről, és azok megsegítéséről szólva úgy fogalmazott: Somogyot és Kaposvárt pénzügyi cunamiként érintette a legújabb brókerbotrány.
A kaposvári székhelyű, a megyében 37 fiókkal rendelkező Dél-Dunántúli Takarék Bank (DDB) mintegy 30 ezres Somogy megyei ügyfélkörrel rendelkezik. A megyében minden negyedik családot és minden negyedik önkormányzatot érint a botrány. Előbbiek mintegy 20 milliárd forinthoz, utóbbiak közül 67 önkormányzat mintegy egymilliárd forinthoz nem jut hozzá - mondta a képviselő.
Ezenkívül érintett körülbelül ezer kis- és közepes vállalkozás egymilliárd forintnyi "bennragadt" pénzzel, továbbá számos víziközmű-társulás, civil szervezetek, egyház és nonprofit szervezet, több mint 700 millió forinttal, valamint számos agrárvállalkozó, akik nem jutnak hozzá a területalapú támogatásokhoz - sorolta a politikus. A veszélybe került uniós projektek számáról még nincsenek pontos adatait.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat