Az a helyzet, hogy nem vagyunk immunisak a makrogazdasági feltételekkel szemben. Meg kellett hoznunk az áremelési döntést, hogy a költségnövekedés egy részét áthárítsuk a vásárlókra. Portfóliónk nagy részének ára emelkedik, összhangban a megemelkedett nyersanyagárak és az ellátási lánc költségeivel. Az átlag drágulás 9 százalék körül van. Ugyanakkor továbbra is az a törekvésünk, hogy kínálatunk több mint felét alacsony árú termékek alkossák - mondta David McCabe, az Ikea cseh-szlovák-magyar régiós kereskedelmi és fenntarthatósági vezetője a Forbes.hu-nak. Szavai szerint sok termék ára változatlan marad.
Szavai szerint amikor leküzdik az ellátási lánc problémáit, a költségnyereséget alacsonyabb árak formájában vissza szeretnék adni az ügyfeleknek. Az is hozzátette azonban a jövőbeni árváltozásokkal kapcsolatban, hogy "jelenleg nem zárnék ki semmit".
Kapcsolódó
Tavaly 20 százalék körüli volt az online értékesítésük Magyarországon, és további bővülésre számítanak, akár a duplázás is összejöhet. Továbbra is a tervek között szerepel két stúdió nyitása, Budapesten kívüli nagyvárosokban, ahol a vásárlók a munkatársak segítségével tervezhetnek, illetve segítséget kérhetnek online vásárlásuk folyamataihoz.
Sokat kerestek Magyarországon
A friss adatok szerint a bútoróriás a 2021-es pénzügyi évét Magyarországon 109 milliárd forintos kiskereskedelmi forgalommal zárta, ez majdnem 12 százalékos bővülés egy év alatt.
A teljes értékesítés 19,3 százaléka az online térben történt, ez 6 százalékos növekedés 2020-hoz képest.
A társaság honlapján több mint 12 millió egyedi látogatást regisztráltak, ez 1,9 millióval több az előző évinél, az áruházakba látogatók száma pedig 0,9 millióval, 7 millió főre nőtt.
A cég októberben jelentette be, hogy egy különleges pénzügyi juttatásban részesíti a munkatársait, ami az UPPSKATTA nevet kapta: Magyarországon 153 millió forintot osztanak szét a munkatársak között a járványidőszakban történő helytállásért.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának