Egy jól körülhatárolható érdekkör milliárdos szállodafejlesztési támogatásokat kap, és számukra az sem volt pályázati feltétel, hogy cserébe ne bocsássanak el munkavállalókat. Eközben mi hetek óta hiába várjuk a rövidített munkaidőre kérhető állami bértámogatási igényünk elbírálását, hogy minél több kollégánknak megőrizzük a munkahelyét - mondta egy szállodaigazgató a napilapnak.
Nemrégiben derült ki, hogy 20 milliárd helyett váratlanul 83,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást osztott szét a Magyar Turisztikai Ügynökség a szállodaiparban. A nyertesek között van a Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő Hunguest Hotels is, amely elbocsátott mintegy 850 embert, hogy addig se kelljen fizetni őket, amíg az államtól kapott támogatásból végeznek a szállodafelújításokkal - fogalmazott a Népszava. Igaz, a Hunguest azt is közölte, hogy a felújítások utáni megnyitáskor "ismét jelentős számú szakképzett munkaerő foglalkoztatására kerül majd sor".
A Kisfaludy-programra még a járvány előtt lehetett jelentkezni, és akkor még nem kötötték ki, hogy a pályázó cégeknek nem szabad elbocsátani alkalmazottakat. Később már a járvány hatásaira hivatkozva emelték meg a pályázati keretet, de a feltételeket változatlanul hagyták. Annak ellenére is, hogy más, kifejezetten a járványhelyzettel összefüggő támogatásoknál feltétel a munkatársak megtartása.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra