Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 94. alkalommal átadandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2021. január 1. és december 31. között mutatnak be az adott országban - írja az NFI közleményében.
A magyar nevezésről az NFI filmszakmai döntőbizottságának tagjai közül Fonyódi Tibor, Káel Csaba, Kálmán András és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, az NFI nemzetközi igazgatója, Deák Kristóf filmrendező és Novák Emil operatőr vett részt, akik húsz idei mozifilm közül választotta ki a Post Mortemet.
A Bergendy Péter rendezésében készült horrorfilm világpremierje tavaly ősszel volt a varsói nemzetközi filmfesztiválon, azóta 26 fesztiválra hívták meg, köztük a világ legnagyobb presztízsű horrorfilm seregszemléire, a spanyolországi Sitges-be és a londoni FrightFestre.
A főhős halottakat fotóz
Az első világháború és a spanyolnáthajárvány pusztítása után, 1918 fagyos telén Tomás, a fiatal vándorfotós abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfeletti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, és ő elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk - írják a film rövid ismertetőjében.
A hazai moziközönség október 28-tól láthatja a Post Mortemet, amely a Szupermodern Stúdió gyártásában készült, producere Lajos Tamás és Köves Ábel - írta az NFI.
866 milliós támogatásból készült
A Nemzeti Filmintézet 606 millió forintos támogatásával készült mozifilm főszereplői Klem Viktor és Hais Fruzsina. A film teljes büdzséjéhez még 260 millió forint közvetett állami támogatást az alkotók - derül ki a Filmiroda filmes adatbázisából. (A közvetett támogatás cégektől érkező támogatás, amelyek ezért adókedvezményt kapnak, így az összeg nem az államkasszába, hanem a filmkészítőkhöz jut.)
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Kommandósok rohanták le a Nagybani piacot

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Kilencven százalékos bukó után jött a fordulat – ez lehet az év tőzsdei sztorija

Rengeteg pénz ugrik, ha nem lép a magyar kormány, milliárdok mehetnek a levesbe

Széttrollkodná Budapestet az egyik polgármester, hogy Orbánnak is feltűnjön, mit tett

Orbán Viktor szövetségese begurult és fenyeget: azonnal zárják a határokat!
