Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy két, Magyarországot elhagyni tervező pénzintézetről van szó, és az egyik esetében már az utolsó fázisban vannak a tárgyalások, míg a másik banknál az írásos ajánlattételig jutottak. Az egyeztetések Csányi Sándor szerint 3-4 hónapon belül záródhatnak.
Az InfoRádiónak azt is elmondta az elnök-vezérigazgató, hogy támogatja a nagyobb magyar tulajdon kialakulását a pénzintézetek között, mivel a hazai bankok sokkal inkább kötődnek Magyarországhoz, és nem függnek a külföldi anyabank döntéseitől.
Csányi Sándor ugyanakkor úgy véli, hogy nem a bankok tehetők felelőssé a hitelezés visszaeséséért, mert nemcsak a pénzintézetek hanem a kölcsönt kérő ügyfelek, vállalatok is sokkal óvatosabbak lettek. Az óvatosság ellenére az OTP vállalati hitelállománya 5 százalékkal, agrárhiteleinek mennyisége 13 százalékkal nőtt tavaly - fűzte hozzá a bankvezér.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat