A 2011-es költségvetés létszámadatai szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnál (NGM) és a hozzá tartozó költségvetési intézményeknél 2011-ben 11 904 fő dolgozhatna, ami 640 fővel nagyobb a tavalyi létszámnál - vagyis a tervezett leépítésekkel szemben ötszázalékos létszámnövekedés várható. A nemzetgazdasági tárca felügyeli a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAVH) is.
Az egykori APEH-et, illetve VP-t magában foglaló szervezet már oly hatalmassá nőtte ki magát, hogy a költségvetésben külön fejezetet különítettek el: az idén a NAVH 23 060 főt alkalmazhat, ami 696 fővel több, mint ahányan tavaly decemberben együttesen dolgoztak az adóhivatalnál és a vámosoknál. Az összevonás nem csupán létszám-, hanem kiadásnövekedéssel is járt, így itt egyelőre nem lehet hatékonyságjavulásról beszélni. (Az NAVH az idén 135 milliárd forintot költhet a tavalyi 127,8 milliárdos előirányzat után.)
Hasonló a helyzet a fejezetgazda minisztériumnál: az állomány idén 50 fővel bővülhet, ezzel az NGM létszáma 936 főre emelkedhet, ami már csak száz fővel alacsonyabb a korábbi pénzügyi és gazdasági tárcák létszámánál, miközben számos feladat elkerült a Matolcsy-féle minisztériumtól.
A várt létszámleépítésnek a háttérintézményeknél sincs nyoma: a Magyar Államkincstár az idén több mint félezer új státust kapott. Éppen csak mutatóban akad olyan intézmény, ahol apad a létszám: a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet létszáma 30 fővel csökken – így ott 242 fő dolgozhat –, ám ez nem ellensúlyozza a tárca alá tartozó költségvetési intézmények létszámnövekedését. A tárcánál várható intézkedésekről megkérdeztük a minisztériumot is, ám választ későbbre ígértek.
A fejlesztési tárcának jelenleg nincs meghirdetett álláspályázata, erre amúgy elsősorban a minisztérium feladatkörébe tartozó, speciális ismereteket igénylő munkakörök esetében kerül sor. Az üres álláshelyekre a fluktuációnak megfelelően vesznek fel új munkatársakat. Egy tavaly elfogadott kormányhatározat rendelkezik a minisztérium és háttérintézményei engedélyezett létszámáról, e szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyott kerete 667 fő.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) 2011-ben nem tervez a normál ügymenetre egyébként jellemző fluktuációtól eltérő külön létszámleépítést – közölte lapunkkal a tárca sajtófőosztálya. A jogszabálynak megfelelően a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján történnek a felmentések és kinevezések. A Nefmibe olvasztott Oktatási és Kulturális Minisztérium engedélyezett létszáma tavaly május végén 525 fő volt, míg most a Nefmi oktatásért felelős államtitkársága álláshelyeinek száma – a minisztérium működési szabályzata alapján – 150, a kultúráért felelős államtitkárságé 105. A korábbi és az új létszámadatok nem hasonlíthatók össze, mivel a szakmai egységek kiszolgálását a két államtitkárság létszámába nem tartozó, a Nefmi egészét kiszolgáló funkcionális szervezeti egységet látják el.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)