Több aktív dolgozó jelezte a VDSZ dunaújvárosi szervezetének, hogy a cég vezetése a termelésben dolgozóknak különböző "üzeneteket" juttat el. Többek között azzal fenyegetik a munkásszállón lakókat, hogy akik az esetleges sztrájkban részt vesznek, ne számítsanak a továbbiakban a Hankook ház "vendégszeretetére", azaz kiköltöztetik őket - közölte még a hétvégén a Mérce.hu-val a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) képviselője annak kapcsán, hogy a Hankooknál egyre nagyobb a valószínűsége a sztrájknak, amelyet állításunk szerint próbál megakadályozni a Hankook.
A cég viszont hétfő délután közleményben reagált az állításokra és azokat alaptalannak nevezte:
"A vállalat vezetése elfogadhatatlannak tartja a fölösleges hangulatkeltést, a munkatársak elbizonytalanítását. A 2011-ben átadott Hankook ház több mint 500 munkatársnak biztosít ingyenesen színvonalas szálláslehetőségét. A létesítményt igénybe veheti minden dolgozó, akiknek a lakóhelye harminc kilométernél messzebb van, vagy amerre nem közlekedik a cég ingyenes buszjárata" - közölte a dél-koreai hátterű társaság.
Állítják, hogy elkötelezettek a munkavállalói elégedettség növelésében, ezért felgyorsították a 2019-es béremeléssel kapcsolatos egyeztetéseket. A béremelés mértékéről hamarosan döntés várható. (Eredetileg hétfőre terveztek egyeztetést a munkavállalói oldal képviselőivel.)
A szakszervezet február 23-án közölte, hogy a bértárgyalások megakadása miatt sztrájkbizottság alakult a dunaújvárosi Hankooknál. Akkor azt mondta az érdekképviselet, hogy a feszültség növekedéséhez az vezetett, hogy a cégvezetés állítólag arról értesítette a dolgozókat, hogy az üzemi tanács javaslatait fogják majd figyelembe venni a béremeléskor, holott bérmegállapodásra csak a VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete jogosult.
A helyi szakszervezet közölte, hogy követelik a 18 százalékos alapbérfejlesztést, a besorolási rendszer és az elkötelezettségi bónuszrendszer átalakítását, jubileumi kifizetést, 13. havi bónuszt, a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára pedig 5 százalékos pótlékot szeretnének elérni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb bombafenyegetés, 300 helyre érkezett e-mail

Botrányos bezárások az orosz diszkontláncnál, a magyar piacra lépés is veszélybe kerülhet

Nagy bajt jósolnak - Aláírásgyűjtésbe kezdtek a pedagógusok

Kukázhatja az elakadásjelzőt a sztrádákon, ez kell majd helyette

Hiába öregszik az ország, mégis egyre több a lakosa

Jól indította a napot a forint

Úgy érzi, ön nélkül fújják az ingatlanlufit? Másképp is lehet kaszálni a vágtató árakon

Kriptopápának hitték, most ördögöt játszik Amerika elnöke

Komoly gond van, állami árfigyelő „kartellhivatal” felállítását javasolják
