A szakemberek a nyár utolsó két hónapjában 18 vállalkozásnál találtak és foglaltak le ismeretlen eredetű halat, illetve halterméket, melyek együttes mennyisége eléri a 958 kg-ot - közölte a Nébih a honlapján.
Az Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) nemcsak a jogosulatlan horgászat és halászat visszaszorításával foglalkozik, hanem akifogott halak felvevőpiacának felderítésével is. Ezért ellenőrzitek 57 vállalkozást - főként éttermeket, valamint halboltokat. Ezeknél az ellenőrök 18 esetben, azaz a vizsgálatban érintett forgalmazók 31 százalékánál találtak és foglaltak le ismeretlen eredetű, éppen ezért nem nyomon követhető halat, illetve halterméket. A lefoglalt áru mennyisége 958 kilogramm volt.
Különösen a fagyasztott haltermékek esetében nem tartják be a termék jelölésére vonatkozó szabályokat az árusítók. "A jelöletlen vagy nem megfelelően jelölt haláru minden esetben élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent, ugyanis annak eredete még számlával sem igazolható, továbbá jelölés hiányában a termék nem kapcsolható össze a számlán szereplő tételekkel" - indokolt a hatóság.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező