A 2800 hektár vízfelületű Hortobágyi Halgazdaság Magyarország legnagyobb, Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata. Az évente termelt mintegy 1500 tonna hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi pedig ragadozó. A 2020-at megelőző évben igen kedvezően alakult a cég forgalma, a pandémia okozta gazdasági válság azonban hatással volt a halászatra is.
A 2020-as adatok még feldolgozás alatt vannak, de az már látszik hogy a december nagyságrendileg 40 százalékát adja az éves forgalomnak. A koronavírus miatti korlátozások azonban éreztették hatásukat. A gasztronómiai szektor megtorpanása és a családi rendezvények elmaradása begyűrűzött. E tényezők miatt a tavalyi forgalom elmaradt a korábbi évek számaitól - mondta lapunknak Kovács Gergely, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kereskedelmi igazgatója.
Kapcsolódó
Az év utolsó két hónapjára számukra a legforgalmasabb időszak. A cég slágerterméke a ponty, de nagyon népszerű a biotermelésből származó saját tenyésztésű folyami harcsájuk, valamint a növényevő biohalaik, a busa és az amur.
Változnak a piaci tendenciák
A vállalat legfontosabb exportpiaca Románia. A kivitelt vizsgálva jellemzően élő halakat szállítanak szezonális jelleggel a környező országokba, Magyarországon viszont leginkább a feldolgozott termékeik iránt növekszik a kereslet.
A magyar piaci tendencia egyértelműen az, hogy a vásárlók évről évre egyre inkább a konyhakész termékeket keresik. Az élő halak aránya csökken, a tisztított hal forgalma pedig nő. Prognosztizálható a halfogyasztás mértékének folyamatos növekedése is, mi pedig állami tulajdonú vállalatként feladatunknak tekintjük ennek a tendenciának az erősítését a saját marketingünkkel, támogatva az Agrárminisztérium marketingtevékenységeit - mondta a kereskedelmi igazgató.
Megbirkóznak a problémákkal
A szakértő szerint nem okozott különösebb gondot a halgazdaság számára a nyíltvízi halászat betiltása sem. A cég állandó partnerekkel dolgozik évtizedek óta. Kiemelt vevőik a hipermarketek és a diszkontláncok, így stabil a piaci helyzetük, amit közvetlenül nem befolyásolt a természetes vízi halászat végzése vagy tiltása. Annyit érzékeltek csupán a korlátozásokat követően, hogy a korábban természetes vizekből gyakorta kikerülő halfajok ára - például a keszegé - megemelkedett, mivel szűkült a kínálati oldal.
Ezen túl sikeresen megbirkóztak az invazív fajok magyarországi elszaporodásával is. Zárt rendszerű körtöltéses halastavaikon olyan speciális termelési technológiát használnak, melynek nyomán teljes területük mentes ezektől a fajoktól. Szezonálisan azonban ezen halfajokat is keresik az emberek, ezért például az év végi kereslet miatt még vásárolniuk is kellett belőlük, hogy bővítsék a termékpalettájukat.
Egy kis céginfó
A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. nettó árbevétel az Opten.hu legfrissebb, 2019-es adatai szerint 1,2 milliárd forint volt, ami több mint 5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A cég adózás előtti eredménye 4,5 millió körül alakult. A foglalkoztatottak létszáma 123 fő volt 2020 novemberében.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló