A portál több olvasója is jelezte, hogy egy órát meghaladó késéssel érkeznek a Tesco házhoz szállításai. Van, akinek szólnak időközben, hogy késni fognak, van, akinek nem. Volt olyan vásárló, aki megkérdezte, hogy mi az oka, azt a választ kapta, hogy kevesen vannak.
A lánc sajtóosztálya szerint azonban a Tesco Online Bevásárlás kiszállító munkatársai körében jelenleg nincs munkaerőhiány, de a szezonálisan jelentkező, magas betegállomány miatt átmeneti fennakadások voltak tapasztalhatók.
Tavaly november első felében - a karácsonyi roham előtt - mintegy ezer álláshelyre keresett embert, ám "csak" 18 online-os állást hirdetett az ágazat legnagyobb foglalkoztatója.
A Tesco honlapján jelenleg összesen csak 218 munkahelyet hirdetnek gyakorlatilag azonnali belépéssel, közöttük 11 ajánlat - kettő rugalmas munkaidővel - szól az online divízióba. Ezen belül hat kiszállítói és öt bevásárlói pozíciót hirdetnek (előbbiek hozzák, utóbbiak összerakják a megrendelt csomagokat).
Ma egy online-os bevásárlási munkatársat bruttó 161 ezer forint, egy kiszállító munkatársat pedig bruttó 180 ezer forint alapjövedelemmel vesznek fel, ami fél év után mindennel együtt bruttó 188, illetve 243 ezer forint fölé kúszhat.
A riválisoknál nem hallani a problémáról
A Tesco Online konkurenseként tavaly november első felében indult az Auchan webáruháza, illetve régóta a GRoby, valamint a CBA OnlinePrima néven üzemeltet virtuális boltot. Valószínűleg jól lövik be az igényekhez szükséges munkaerőt, mert a hvg.hu szerint általános a vélemény, hogy késések nincsenek, illetve csak vis maior esetekben, de akkor is előre szólnak mindenkinek.
Munkaerőhiány állításuk szerint náluk sincs. Ettől még keresnek dolgozókat az online értékesítésbe. Azt azonban a Tescóhoz hasonlóan egyikük sem árulta el, hogy mekkora az online divíziója, illetve a kiszállító kollégák bérezéséről nem érkezett információt egyik cégtől sem.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban