Elharmadolta a Sziget eladása után kapott összeget, vagyis a rá eső hatmilliárd forintot – árulta el Gerendai Károly a Forbesnak. „Egyharmadát vagyonkezelőkre hagytam, azzal nem foglalkozom. Másik részét a családi dolgok rendezésére költöttük, a maradék harmadból pedig új dolgokba akartam fektetni” – mondta a vállalkozó.
Még egy étterem
Gerendai idén 20 százalékos részesedést szerzett a környezetbarát tisztítószereket gyártó Bibo Franchise Kft.-ben. Amióta beszállt, megháromszorozták a bevételüket. Az addig organikusan fejlődő cég növekedése tehát felgyorsult.
A vállalkozónak négy étterme van Budapesten, köztük a Michelin-csillagot elsőként megszerző Costes. A vendégek nagy része náluk turista, ez a járvány alatt hátrány volt a lezárt határok miatt, most előny, mert a hazai vásárlóerő csökken, ezt már látják a számaikban. De vannak más kihívások, és a tavalyi év második fele és az idei év alapján azt látják, hogy kezdenek visszatérni a külföldi vendégek.
Üröm az örömben, hogy összesen 25 millió forinttal több rezsiköltséget kell majd fizetnie havonta a négy budapesti étteremnél.
Nem vagyok közgazdász, de nem kell ahhoz különös szakértelem, hogy bárki megértse: egy olyan modellben, ahol minden költség felfelé megy, a bevétel meg lefelé, az nem jó.
Fel lehet úgy fogni a helyzetet, hogy dráma van és minden helyet be kell zárni. De szerintem még van esély arra, hogy megtaláljunk egyfajta nyugalmi állapotot. Mi még mindig nagyobb eséllyel fogjuk bírni ezt a versenyt, mint a családi kisvállalkozások.” – mondta Gerendai.
Az üzletembernek most újabb étteremmel bővül a portfóliója: mivel a tavaly nyitott Nudli nem teljesítette a hozzá fűzött elvárásokat, ezért a helyén jövő héten nyit az elérhető árú, távol-keleti ételeket kínáló Costes Izakaya.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk