A magyarországi központi gázhálózatot üzemeltető, Mol-hátterű FGSZ Zrt. szakemberei megjavították az Ausztriát Magyarországgal összekötő nagynyomású távvezeték (HAG) mosonmagyaróvári szakaszánál felmerült hibát.
A megjavított vezetéket a cég péntek reggel üzembe helyezte és a vezetékkárosodás miatt korábban elrendelt kapacitáskorlátozás feloldotta - közölte a társaság a Napi.hu-val. Az FGSZ Zrt. közölte azt is, hogy a javítási munkák alatt a gázszállítási feladat "nem maradt teljesítetlenül" az érintett partnereket pedig tájékoztatták.
Az ügy előzménye, hogy csütörtökön a Népszava információi alapján azt írtuk, hogy Október 20-án Lébény térségében az FGSZ a vezeték görényezése - belső vizsgálata - során károsodást tárt fel - közölte a Népszavával a hazai központi hálózatot üzemeltető, Mol-hátterű társaság. A károsodás mértékére tekintettel az esetet haváriának minősítették. A hiba miatt pedig a vezetéken a szokásosnál jóval kevesebb gázt lehetett továbbítani.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba