Október 20-án Lébény térségében az FGSZ a vezeték görényezése - belső vizsgálata - során károsodást tárt fel - közölte a Népszavával a hazai központi hálózatot üzemeltető, Mol-hátterű társaság. A károsodás mértékére tekintettel az esetet haváriának minősítették.
Arra a kérdésre, hogy a kereskedők irányába felmerül-e részükről kártérítés, azt válaszolták, hogy a vezetéket korábban lekötő - meg nem nevezett - cégek más útvonalon változatlanul hozzájutnak az általuk megrendelt mennyiségekhez. Ennek érdekében más betáplálási pontokat most ingyen bocsátanak az érintettek rendelkezésére. A javítási költségeiről a cég nem adott tájékoztatást. A lap rákérdezett, hogy az utóbbi idők vezetékhibáiból levonnak-e valamiféle általános következtetést vagy intézkedést, csak annyit válaszoltak, hogy mindent megtesznek a legmagasabb színvonalú szolgáltatás érdekében.
Az Entsog nevű nemzetközi nyilvántartás tanúsága szerint egyébként a HAG-nak nevezett, magyar-osztrák gázvezetéken egyre kevesebb gáz érkezik az országba. Míg ez a szint október 24-ig napi tízmillió köbméter körül állt, addig az folyamatos csökkenéssel mára néhány százezer köbméterre csökkent. Úgyszintén nem közölték, mikorra állhat helyre a rendszer, a társaság szerdán kiadott közleménye szerint még zajlik az elhárítás.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium