Személyautóból 15 728-at adtak el a márkakereskedések, itt a Ford részesedése 9,9 százalék. A haszonjárművek esetében már a magyar piac 29 százaléka a Fordé, a 2019-ben eladott 7599 teherjármű 24 százalékos, a teljes piacét is jóval meghaladó bővülés az előző évhez képest.
Az ügyvezető emlékeztetett arra, hogy tavaly nehezítette az eladásokat a forint árfolyamának gyengülése, és az európai autók szén-dioxid-kibocsátási normáinak szigorodása miatt is drágultak az autók.
Kapcsolódó
Úgy vélte, az idén a feltételek tovább nehezednek, ezért 2020-ra a piaci rész megtartását és a tavaly eladott darabszám megismétlését látja reális célnak.
Az európia szén-dioxid-kibocsátási célértékek teljesítése érdekében, illetve a piaci tendenciákhoz igazodva a Ford is az elektromos mobilizáció irányába mozdul el a következő időszakban - ismertette Szabó Attila, az új regionális ügyvezető igazgató. Az idei a váltás éve lesz, előtérbe kerülnek a modellek hibrid, illetve elektromos variációi.
Az idén 14 különféle hibrid, illetve elektromos hajtású modell érkezik a magyar piacra, elsősorban úgynevezett mild hibridek. A személyautó-értékesítés akár 40-50 százalékát is elérhetik az idén az ilyen hajtású járművek - mondta az MTI-nek Szamosi Viktor. A Ford kínálatában tavaly a Mondeónak volt hibrid variációja, amelyből 150-et adtak el.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek