A korábbi szabályok szerint a magánszemélyek javára teljesített, személyi jövedelemadó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás fizetési kötelezettség alá eső javadalmazások csak 12 millió forintos értékhatárig voltak teljes mértékben elszámolhatók a támogatás alapjában, a felettes részre már 50 százalékos korlát vonatkozott. A most elfogadott törvénymódosítás a belföldi magánszemélyek esetében ezt a korlátozást teljesen megszüntette, míg a külföldi magánszemélyek esetében a korábban is alkalmazott 3 millió forintos értékhatár maradt érvényben - írja az Andersen Magyarország adótanácsadó cég közleményében.
A Mozgóképről szóló törvény most elfogadott módosítása eltörli a belföldinek minősülő magánszemélyek részére fizetett javadalmazás elszámolhatósági korlátozását, azzal, hogy szigorú szabályokhoz köti, ki minősülhet belföldi magánszemélynek. Eszerint, a törvény azokat a magyar, EGT vagy harmadik országbeli állampolgárokat tekinti belföldi magánszemélynek, akik életvitelszerűen Magyarországon élnek, vagyis akik a gyártási időszak (előkészítés) kezdetének napját megelőző hároméves időszakban megszakítás nélkül rendelkeztek bejelentett magyarországi lakóhellyel. (A filmtörvény belföldi magánszemély fogalma nincs közvetlen összefüggésben az adóügyi illetőséggel - jegyzik meg az adótanácsadók.)
Kapcsolódó
Növekszik az adminisztráció
A költségellenőrzési eljárás során az életvitelszerűség igazolása a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás kötelezettsége lesz, ezért a magyar állampolgár magánszemélyek esetén érdemes már előre elkészíteni egy nyilatkozat mintát, amelyet szerződéskötéskor azonnal alá is lehet íratni az adminisztrációs kötelezettség megkönnyítése érdekében. Emellett érdemes a folyamatokat úgy kialakítani, hogy az EGT, illetve harmadik országbeli állampolgárok dokumentumainak másolata is része legyen a filmirodai elszámolási dokumentációnak, ügyelve a GDPR szabályokra is - javasolja az Andersen.
Amennyiben nem igazolják, hogy a foglalkoztatott belföldi magánszemélynek minősül, a Nemzeti Filmiroda automatikusan külföldi személynek fogja tekinteni, így a 3 millió forintos értékhatár kerül érvényesítésre a közvetlen magyar filmgyártási költség összegének megállapításakor.
A fenti módosításokat a folyamatban levő eljárásoknál is alkalmazni kell, vagyis a belföldi magánszemélyeknél az értékhatár megszűnése és az ehhez kapcsolódó dokumentációs kötelezettség a 2022. január 1-jei hatályba lépést követően benyújtott költségellenőrzési eljárásokra fog először vonatkozni (tehát akár már a 2021 decemberi, vagy a 4. negyedévre benyújtott elszámolásokra is) - ismertetik a változás lényegét az adótanácsadók.
Évi 300 produkció, 20 ezer szakember
Magyarországon évente átlagosan 300 filmes produkció gyártását regisztrálják; az összköltés 2016-ban lépte át először a 100 milliárd forintot. A volumennövekedés szinte folyamatos, a 2020-as megtorpanás után 2021-ben ismét rekordot dönthet az ágazat a Nemzeti Filmirodához beérkezett előzetes regisztrációk alapján. Míg 2019-ben a közvetlen filmgyártásra nyilvántartásba vett összeg meghaladta a 164,4 milliárd forintot, az idén már átlépheti a 200 milliárd forintot. A fejlődés motorja a nagyköltségvetésű, nemzetközi filmek gyártása - írta a Nemzeti Filmintézet az idei várakozásairól az egyik novemberi közleményében. A filmes ipar közel 20 ezer szakembernek ad munkát.Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)