A Patec eddig is működött Miskolcon, alapvetően ablaktörlőkhöz gyártott eszközöket. Ez az autóipari beszállító vállalat most egy 1,7 milliárd forintos beruházást hajt végre Miskolcon. Ehhez félmilliárd forintos kormányzati támogatást kap. A beruházás 71 új munkahelyet jelent - közölte az MTI szerint a miniszter.
Ez nemcsak az autóipari beszállító vállalat kapacitását növeli meg, hanem az ipari robotok gyártásának és fejlesztésének első fázisát is jelenti - tette hozzá Szijjártó Péter.
Kapcsolódó
Újabb katonai vegyesvállalatot alapítana a kormány
A miniszter azt is elmondta, hogy az egyik legnagyobb szingapúri vállalatcsoport előrehaladott tárgyalásokat folytat a Rábával. Arról tárgyalnak, hogy a Rába futóműveket gyártson a szingapúri hadiipari vállalat járműveihez. Továbbá arról is zajlanak egyeztetések, hogy komplett harci járművek gyártását a Rábával közös vállalkozásban Magyarországra hozná a szingapúri vállalat.
Az Orbán-kormány fantáziát lát a harci járművek (Rheinmetall) és fegyverek (Dynamit Nobel Defence) gyártásában, mindkettőben vegyesvállalat alapítását jelentették már be korábban - a szerk.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról