A felcsúti focialapítványnál úgy gondolhatták, ha már adott a lehetőség, élnek vele és megspórolnak maguknak 200 millió forintnyi önerőt - kezdi cikkét az Mfor.hu arról, hogy a kormány még tavaly év végén egy módosítással lehetővé tette, hogy a tao-támogatásokból akár 100 százalékig fedezni lehessen egy ingatlanberuházást. Korábban ugyanis elvártak önerőt (általában 30 százalékot), de ha az adott beruházás már elkezdődött, vagy még érdemben nem kezdődött el, de a szervezetnek még van lehetősége a sportfejlesztési programját legalább 2 évvel meghosszabbítani, akkor a teljes fedezetet meg lehetett pályázni.
Mivel az Nb 1-ben a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia révén érdekelt csapatnál az elmúlt években rendre komoly tao-keret jött össze: 2019-ig nyolc év alatt majdnem 25 milliárd forint támogatás ment így Felcsútra, ahelyett hogy a nyereséges cégek az adót az államkasszának fizették volna be. Vagyis akár drágább programok teljes tao-finanszírozására is volt forrás, amelyet meg is pályáztak a Magyar Labdarúgó Szövetségtől. A portál szerint valószínűleg a koronavírus-járvány miatt dönthettek a pályázás mellett: a csapat március 9-én nyújtotta be a módosításra vonatkozó kérelmét, a szövetség pedig még aznap kiadta a támogató határozatát.
A módosítás értelmében egy előfinanszírozott és egy utófinanszírozott ingatlanberuházást fedezne Felcsút teljes mértékig az adófizetők pénzéből. A TAO-támogatás így:
- az előfinanszírozott ingatlanberuházás esetén 375,2 millióról 541 millióra emelkedik,
- az utófinanszírozott projekt esetén pedig 76 millió forint után 109,7 millió forint TAO-t használnak fel.
A csapat egyébként egy futódombot és egy LED-falat épít, valamint felújítják a 2006-ban épült kollégiumi épületet. A külső és belső berendezések, bútorok cseréjével együtt. Összesen így mintegy 200 millió forintot spóroltak meg.
Az MLSZ egyébként a koronavírus-járvány miatt nem fukarkodik: az összes Nb 1-es csapat koronavírus-tesztelésére 10-10 millió forintot biztosít.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik