Juhász Zoltán elmondta: a felvett új dolgozókkal együtt a cég jelenleg 1900 alkalmazottat foglalkoztat, a tervek szerint a dolgozói létszám 2500-ra nő. Hozzátette: a már meglévő festőüzemből november második-harmadik hetétől mintegy 1200 dolgozót csoportosítanak át az új szabászati üzembe év végéig, november utolsó heteiben megkezdődik a termelés is. Szólt arról, hogy 2016-ra további 30 százalékos kapacitásbővítést tervez a cég.
Közölte azt is, hogy az idén februártól az év végéig mintegy ezer új munkahelyet teremtenek. A társaságnál februárban mintegy ezren dolgoztak.
John Staines, az Eagle Ottawa Hungary Kft. szolnoki ügyvezető igazgatója a bejáráson hangsúlyozta: elkötelezettek a fejlesztés és a munkahelyteremtés iránt, egyben köszönetét fejezte ki a város vezetésének a beruházás támogatásáért.
Szabó István alpolgármester a beruházást az ipartelepítés és a foglalkoztatáspolitika szempontjából az idei év legnagyobb szolnoki sikerének nevezte. A szolnoki közgyűlés februárban döntött a beruházással érintett terület Eagle Ottawának történő eladásáról.
A családi vállalkozásként indult, ma világszerte húsz telephelyen működő, 150 éves múltra visszatekintő Eagle Ottawa 2001-ben nyitotta meg szabászati üzemét Szolnokon, majd festőüzemet létesített, 2004-ben elsőként költözött a város ipari parkjába. Ugyancsak Szolnokon működik 2009 óta az amerikai cég európai kutatás-fejlesztési központja is. A társaság festett bőrből szabja a vezető autómárkák üléshuzatait, 15 országban 40 partnercéggel áll kapcsolatban és 95 autótípus beszállítója.
A nyilvános cégadatok szerint az Eagle Ottawa Hungary Kft. éves értékesítési nettó árbevétele 2014-ben meghaladta a 37 milliárd forintot, ami 2013-ban 26,8 milliárd forint volt. A bevétel túlnyomó része exportból származik. A társaság adózott eredménye ugyanezen időszakban mintegy 5,8 milliárdról 4,9 milliárd forintra csökkent.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép