Magyarországon 2014 végére a privátbankok által a több mint 46 ezer ügyfélszámlán összesen több mint 3 000 milliárd forint értékű vagyon kezeltek. Ez az érték 2015 során mérsékelt újszámla-nyitásokkal kísérve további 400 milliárd forinttal bővülhet - véli Karagich István, a Blochamps Capital Kft. ügyvezető igazgatója.
A magyarországi privátbanki szektor vezető monitoring szolgáltatója úgy látja, hogy az alacsony kamatkörnyezetben a növekedés motorja hosszú évek után először nem a hozam-, hanem a új tőke (nna -net new assets) beáramlás lesz, melyet kiegészít a stabilitás megtakarítási számlák (smsz) révén hazaáramló tőke.
Az állami bankokból elmehetnek
A szektor szolgáltatói várhatóan - a banki tulajdonosváltások okán - tovább szelektálónak 2015-ben, ám a 9 legnagyobb privátbank összesített részesedése a jelenlegi 90 százalékról nem csökken - véli a szakember.
Ugyanakkor a bankszektorban bekövetkezett túlzott állami szerepvállalás erősítheti a külföldre irányuló vagyontranszfer és diverzifikálási hajlandóságot a vagyonos ügyfelek körében - fogalmazott Karagich. A szektor átrendeződésének azonban - a kisebb szereplők részsikerei mellett - adottságaiknál fogva csupán 3-4 nagy szolgáltató lehet az igazi nyertese.
Az új hozamkörnyezet a korábbiaknál jóval összetettebb befektetési döntéseket igényel majd a megtakarítóktól. Komoly kérdés, hogy az ezredforduló után túlnyomóan magas betéti szintekhez és a lekötési formához szokott kiemelt ügyfelek az új eszközosztályokkal ismerkedve milyen benyomásokat szereznek és hozamelvárásaikat milyen kockázatvállalás mellett fogják a különböző instrumentumokba fektetve visszaigazolva látni - állapította meg a Blochamps ügyvezetője.

Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben