A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei EKÁER csoportja felfigyelt egy megyei településen üzemelő raktárhelyiségre, amelybe feltételezhetően jelöletlen burgonyát szállítanak Lengyelországból.
Az EKÁER ellenőrzések kapcsán végzett adatgyűjtéseknek köszönhetően azonosítottak egy EKÁER számmal nem rendelkező lengyel rendszámú szállítóeszközt, amely a telephelyen lévő csarnokban várakozott. A telephelyről távozó kisteherautókat a pénzügyőrök ellenőrizték, azok rakterében zsákos burgonyát találtak. A telephely ellenőrzésekor a lengyel kamionon, valamint az ott várakozó kisteherautókban és a csarnokban összesen 75 tonna, Lengyelországból származó, jelöletlen, zsákos kiszerelésű burgonyát találtak, ezért azonnal értesítették a NÉBIH munkatársait. A jelöletlen burgonyát éppen őstermelők kisteherautóiba pakolták, így feltételezhető, hogy az már mint magyar termék került volna a piacokra.
A 75 tonna burgonyát a NÉBIH lefoglalta, a NAV munkatársai vizsgálták az áruk eredetét, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a számla- és nyugtaadást. A helyszínen talált tetemes mennyiségű le nem könyvelt iratanyagot további vizsgálatra bevonta a NAV. Az ellenőrzéskor a raktár irodahelyiségében hamis tízezer forintos bankjegyeket is találtak, melyet az illetékes rendőri szerv pénzhamisítás gyanúja miatt lefoglalt.
Az EKÁER rendszerben a szállítmányok rögzítésének kötelezettsége január elsejétől fennáll, azonban hibás vagy hiányzó EKÁER szám esetén a NAV március 1-jéig nem szab ki mulasztási bírságot.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat