Az ítélőtábla egyben elutasította a felperes pénzintézet indítványát arra, hogy a bíróság az Alkotmánybírósághoz (Ab) forduljon a 2014. évi 38-as törvény alkotmányellenessége miatt.
A felperes pénzintézet fellebbezésében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a per újratárgyalását kérte, amennyiben erre nincs mód, akkor a másodfokú bíróság - a törvényszék ítéletének megváltoztatásával - állapítsa meg, hogy a CIB Ingatlanlízing forintalapú fogyasztói lízingszerződéseiben alkalmazott általános szerződési feltételek nem tartoznak a törvény hatálya alá, mivel azok a referencia kamatláb alapján módosulnak.
Ha az ítélőtábla mégis úgy véli, hogy a perbe hozott kikötések a törvény hatálya alá tartoznak, adjon helyt a CIB keresetének, miszerint azok tisztességesek és érvényesek.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment