A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A meglévő kapacitások bővítéséért, a járatok sűrítéséért és újak beindításáért lobbiztak a közelmúltban légitársaságoknál a Budapest Airport (BA) Zrt. légiközlekedési üzletágának vezetői a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen Berlinben, a kontinens legnagyobb turisztikai szakvásárán. A stratégiai cél az, hogy minél több légitársaság tegye elérhetővé a magyar fővárost és szerepeljen a 2013-as téli menetrendjükben és a távolabbi jövőben is. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret működtető cég munkatársai ilyenkor már a jövő évre tervezett járatnyitások esélyeiről, az új desztinációk bekapcsolásáról egyeztetnek. Ez egyre nehezebb, mert Európában 2013-ban várhatóan megtorpan a légi közlekedés bővülése. A BA középtávú céljai között szerepel, hogy újra legyenek interkontinentális járatok Budapestről, a tervek között szerepel New York és Toronto, valamint Peking és Bangkok beindítása.

Kép: Napi grafikonok

A közeljövőben több légitársaság is növeli budapesti járatai kapacitását. Az SAS április 4-én tér vissza Budapestre: a skandináv légitársaság egyszerre két városból, Koppenhágából és Oslóból összesen heti kilenc járatot üzemeltet majd − mondta lapunknak Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója.

Április 9-től visszaszáll az Aegan Airlines is, amely heti négy alkalommal közlekedik Athén és Budapest között, a British Airways pedig a jelenleginél nagyobb gépekkel repül.

Az Oroszország nyugat-szibériai részén települő UTair légitársaság április 28-tól heti két járatot indít Szentpétervár és Budapest között, Boeing 737-500-as típusú gépei szerdán és vasárnap közlekednek majd.

Az airberlin német légitársaság pedig 2013 májusától hétköznap immár naponta kétszer repül Berlin és Budapest között. A 2012. februári start óta ez a második járatsűrítés ezen az útvonalon. További változás, hogy a Lufthansa járatai frankfurti és müncheni járatainak kivételével a Germanwingshez kerülnek. A kommunikációs igazgató szerint jól teljesít a Qatar Airways Doha−Budapest járata, már tárgyalnak a bővítésről.

Mindezek mellett a Jet2.com is növeli járatai számát, sőt egy iráni magán-légitársasággal, a Mahan Airrel is folynak egyeztetések egy Teherán−Budapest járat indításáról − tette hozzá Hardy.

Az új járatok tovább növelhetik a budapesti reptér forgalmát, amelyről egy ideig úgy tűnt, nehezen vészeli át a Malév tavalyi leállását. A piac szereplői igyekeztek betölteni az űrt, növelték járataik számát és kapacitásaikat. Jelenleg a piac konszolidációja zajlik, amelynek egyik jele, hogy például a Ryanair a Malév leszállását követően bejelentett 32, majd 28 elindított járatából ma már csak 18 repül, öt helyett három géppel.

A Malév eltűnése és az elhúzódó világgazdasági válság ellenére is csupán 4,7 százalékos utasszámcsökkenéssel, 8,504 millió fővel zárta 2012-t a BA − mondta Hardy. Ennél lényegesen többet, 8,3 százalékot vesztett a prágai reptér, az athéni légikikötő forgalma pedig 10,4 százalékkal zsugorodott, a bécsié viszont öt százalékkal nőtt − az utóbbiban szerepe lehetett a Malév leállásának. Nagy volt viszont Budapesten a fel- és leszállások, az úgynevezett gépmozgások visszaesése: ez tavaly több mint 20 százalékkal, 87,56 ezerre zuhant, így nagyjából a tíz évvel ezelőtti szintnek felel meg. (A légitársaságok egyre nagyobb kapacitású gépekkel közlekednek.) A magyar gazdaság állapota miatt nehéz tervezni, a BA idén a tavalyi forgalommal, mintegy 8,5 millió utassal számol − fogalmazott Hardy.

Gyökeresen átalakult a légitársaságok aránya is Budapesten. A diszkontfuvarozók súlya a 2011-es 26 százalékról tavaly 52 százalékra emelkedett és körülbelül ez várható az idén is. Ebben jelentős szerepe volt a Wizz Airnek, amely egy sor új járatot vezetett be s a Malév után megszerezte a repülési jogot Tel-Avivba és Kijevbe is. Ezzel együtt még 12-14 olyan útvonal van, amelyen egyetlen cég sem repül az állami légitársaág megszűnése óta, ezek főleg a balkáni és a közel-keleti országokat érintik. Egyetlen légitársaság sem indít gépeket Budapestről közvetlenül például Szkopjébe, Belgrádba, Damaszkuszba, Kairóba, Bejrútba vagy Ammanba.

Magyar légi forgalom (járatok száma)
20112012
Átrepülő forgalom497 669493 036
Le- és felszálló forgalom109 27887 026
− ebből: Malév43 968n. a.
Forrás: HungaroControl Zrt.