A BorsodChem együttműködő partnerének igen, többségi tulajdonosnak azonban nem fogadja el a főtulajdonos Permira csoport a kínai Wanhua csoportot, mert az jelenleg versenytársa a kazincbarcikai vegyipari cégnek - mondta el Wolfgang Büchele, a BorsodChem elnök-vezérigazgatója szerdán a Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen - írja az MTI-Eco.
Christian Neuss, a Permira kockázati tőkebefektetési társaság partnere a beszélgetésen elmondta, hogy a BorsodChem eladósodottsága nagyrészt a válság következménye, és a gazdasági fellendülés egészségessé teszi majd a hitelek arányát.
A tulajdonost képviselő partner közölte, hogy a BorsodChemet finanszírozó banki hitelezők "irányító testületében" október 6-ig kell megállapodni a lejáró hitelekről, és ezt követően további mintegy egy hét áll rendelkezésre arra, hogy a mezzanine (alárendelet kölcsöntőke) hitelezőkkel, többek között a Wanhuával is megállapodjanak a nettó mintegy egymilliárd euró hitel átstrukturálásáról. Wolfgang Büchele utalt arra, hogy a hitelmegállapodás csúszása a beruházások elhalasztásához vezetett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Narancssárga listán az oroszok: 43 ország állampolgáraira vet ki beutazási korlátozásokat az Egyesült Államok

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Elrejtette a kamerákat, úgy adott ki szállásokat egy apartmantulajdonos

Üzentek az időhúzó Putyinnak: erőteljes, robusztus terv jöhet, hogy tárgyalóasztalhoz kényszerítsék

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten

Németország beáll a sor elejére és magával húzza európai partnereit is

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak
