A tender eredményét az ajánlatkérő nyílt NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A 28,2 kilométer hosszú, egybefüggően 2x2 forgalmi sávos autóúton lesz
- 4 különszintű csomópont,
- 5 körforgalmi csomópont,
- 22 műtárgy,
- kétoldali komplex és egyszerű pihenő.
A projekt része a 3,3 kilométer hosszú Győrteleket elkerülő másodrendű főút, továbbá a szükséges közműépítés is.
A vállalási árból egy kilométerre 4,9 milliárd forint jut.
A nyertessel március 26-án kötött szerződést a NIF.
Indult még a közbeszerzésen a Strabag Építő Kft., továbbá közös ajánlattevőként a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft.
A Napi.hu tavaly áprilisban - az ITM közleményére hivatkozva - írt arról, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium az M3 autópályától az országhatárig tartó M49 autóút és Szatmárnémetiig vezető folytatása megvalósításáról szóló magyar-román megállapodás kihirdetéséhez kéri az országgyűlés egyetértését. Az előkészítés alatt álló fejlesztéssel már a harmadik gyorsforgalmi kapcsolat épülhet ki a szomszédos ország irányába.
Szintén tavaly áprilisban közöltük, hogy a Roden Mérnöki Iroda Kft. tervezheti az M49-es gyorsforgalmi út második - Ököritófülpös és Csenger (az országhatár) - közötti szakaszát, nettó 673 millió forintért. Az első, az M3-as és Ököritófülpös közötti szakasz tervezését még 2019 tavaszán az Uvaterv Zrt. és az Unitef '83 Zrt. konzorciuma nyerte el nettó 1 milliárd 496 millió forintos szerződési értékkel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá