Ugyan már egy éve véget ért a budapesti úszó-világbajnokság, de a lebonyolításáért felelős állami cég, a Bp2017 Nonprofit Kft. még működik és aktív a közbeszerzések területén is. Legújabb közbeszerzési eljárását a Duna Aréna vagyon- és őrzésvédelmére írta ki, amelyet az állami közbeszerzéseken eddig is sikeres Valton-Sec Kft. nyert meg. A szerződést július 15-én írták alá és 2018 végéig érvényes. A Valton 61,6 millió forintos ajánlattal nyert - úgy hogy eddig is ők látták el ezt a feladatot.
A Bp2017 nevű cégről nehéz információkat szerezni. Jelenleg az biztos, hogy még mindig Szántó Éva az ügyvezetője, aki korábban a még Gyárfás Tamás vezette Magyar Úszószövetségnél is dolgozott. A mostani közbeszerzésnél Varga Csabát adták meg kapcsolattartó személynek, aki tavaly a Bp2017 Kft. üzemeltetési és logisztikai menedzsereként adott nyilatkozatokat. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. oldala szerint a 100 százalékban állami cégnek felügyelőbizottsága is létezik, Nagy Botond elnökletével. A cégnek jelenleg 70 fő bejelentett munkatársa van.
A Duna Arénát eddig is a Valton védte: 2017 áprilisától az év végéig 244 millió forintért. Érdekes módon mindig a Target Zrt.-vel küzd a közbeszerzéseken és mindig jobb ajánlatot tud adni. Most havi 4800 órában kell védeniük az objektumot és legalább nyolc beléptető kaput kell biztosítaniuk. Idén eddig hat közbeszerzést nyertek meg, többek között a Szépművészeti Múzeumnál és a Városligeti Műjégpályánál is a Valton embereivel lehet találkozni.
A Bp2017 cég saját honlapján nem lehet túl sok mindent megtudni azon kívül, hogy a 2017-es FINA vizes világbajnokság szervező bizottságának például Pintér Sándor belügyminiszter és Gyárfás Tamás FINA-alelnök is tagja volt, utóbbit idén áprilisban vették őrizetbe a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Őrületes felajánlást tett Djokovic
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják