A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A szóban forgó út a 33-as számú főútnak egy 209 méteres szakasza, amely a Debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezetet - itt épül a BMW gyára - köti össze az M35-ös autópályával. Ez a 33-as főút 2x2 sávosra bővítésének a második üteme.
Kapcsolódó
Az első ütemben szereplő 2010 méteres szakasz négysávosítására kiírt közbeszerzésre január 12-ig lehetett beadni az ajánlatokat. Ez az ipari területet és a 3316. jelű utat köti össze. A második ütemben szerepel egy híd a 108-es számú vasútvonal felett, továbbá négy csomópont, jelzőlámpás csomópontok és kerékpárutak is.
A nyertessel január 31-én kötött szerződést a NIF.
Indult még a közbeszerzésen az SDD Konzorcium (ennek tagjai: Dömper Kft., Subterra-Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.), továbbá közös ajánlattevőként a Ke-Víz 21 Építőipari Zrt. és a Zemplénkő Kft.
Egyszer már beárazták
A Napi.hu tavaly novemberben írt arról, hogy Debrecen városa indoklás nélkül visszavonta a BMW gyár északi bekötőútjára kiírt közbeszerzést. Augusztusban arról adtunk hírt, hogy a debreceni BMW gyár infrastruktúra-fejlesztéseihez további 9 milliárd 864 millió forintot hagyott jóvá a kormány.
Ugyancsak augusztusi hír volt, hogy a Duna Aszfalt Zrt. építheti meg a debreceni BMW-gyárhoz kapcsolódó nyugati határoló utat és a hozzá kapcsolódó kerékpárutakat, csapadékvíz elvezető rendszert, szennyvíz- és vízvezeték rendszert, valamint hírközlési hálózatot, nettó 1 milliárd 772 millió forintért.
Tavaly januárban is útépítés szerepelt ezen a listán: három tenderen mintegy 18 milliárd forintért épülnek utak a debreceni BMW-gyárhoz. A Duna Aszfalt 8 milliárd 690 millió forint, a Colas Út Zrt. 4 milliárd 828 millió forint, majd ismét a Duna Aszfalt 4 milliárd 382 millió forint értékű munkát nyert el.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)