A Magyar Haltani Társaság idén is három fajt jelölt az év hala versenyen, közülük kettő fogható (a csuka és a süllő), egy védett (ez a német bucó). A szavazatokat december 31-én délig várják a haltani társaság honlapján. A közönségszavazás célja, hogy az őshonos halaink ismertebbek legyenek.
Az egyik jelölt az álló- és lassú folyású vizeket kedvelő csuka. A ragadozó főként a vízinövényekben gazdag vizekben fordul elő. Hatalmas szájáról és egészen hátul elhelyezkedő hátúszójáról könnyen felismerhető.
Kapcsolódó
A süllő szintén ragadozó. Jelentős állományai élnek közepes és nagyobb folyókban és tavakban, de az iszapos medrű, oldott oxigénben szegény vizeket nem kedveli. Jellegzetessége a két hátúszó, a többnyire elmosódó, sötét harántsávokba rendeződő mintázat, valamint a nagy, szem alá benyúló száj, amelyben a többi közül kiemelkedő ebfogak is vannak.
A harmadik jelölt, a német bucó az erősebb áramlású, oxigéndús vizeket kedveli. Fokozottan védett. A nagyon nyúlánk, áramvonalas testű hal bennszülött faja a Duna vízrendszerének. Itt alakult ki, és ma is csupán a Dunában és a Vardarban, valamint ezek mellékfolyóinak vízrendszerében él - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe