A pályázatokban valótlan tartalmú szerződéseket és beszerzési számlákat nyújtottak be, a beruházások költségvetését fiktív elszámolásokkal igazolták, megtévesztve a pályázatot kiíró szervet - tájékoztatta az MTI-t Kuperczkó Adrienn, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense
A beruházók a legtöbb esetben önerővel sem rendelkeztek, a kivitelező cég ügyvezetőivel összejátszva bonyolult pénzügyi műveletekkel, fiktív kölcsönszerződésekkel és engedményezésekkel igazolták a szükséges összegeket. A pénzmozgás nélküli tranzakciókhoz saját kivitelezőiket és több külföldi céget, többek között szerb, szlovák, angol és hongkongi társaságokat is felhasználtak.
A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozóit egy korábbi költségvetési csalás szálai vezették el a pályázati csalásokhoz, amelyekben egy már lebuktatott bűnszervezethez köthető cégek is közreműködtek.
A pénzügyi nyomozók a beruházások helyszínein szemléket és kutatásokat tartottak, bizonyítékokat foglaltak le. Az okozott kár megtérülésére az összes érintett baromfitelep technológiáját vagyonbiztosítás alá vonták, így várhatóan a teljes költségvetésnek okozott kár megtérül.
Az ügyben a NAV 15 gyanúsított ellen javasol vádemelést különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól