A Tesco szerint az idei húsvét a pandémia előtti, 2019. évihez hasonló forgalmú lesz.
A Spar is jelentős forgalombővülést vár, a CBA becslése szerint pedig húsvéti eladásai 10 százalékkal meghaladhatják az idén a 2019. évit, miután már a tavalyi szezonban is kevéssé volt érzékelhető a pandémia negatív hatása, és emelkedett a forgalom - idézi a cikket az MTI.
Az Auchan és a Penny Market is azt jelezte, hogy erős ünnep előtti forgalomra számít, és megjegyezték, hogy miközben egyre több vásárló fordul az olcsóbb élelmiszerek felé, jelentős az érdeklődés a prémiumtermékek iránt is. Az idei húsvét április 17-18-ra esik, a vásárlói roham a hagyományos üzletekben és az online csatornán is az utolsó héten csúcsosodik ki, a kosárérték pedig a 20-25 ezer forintot is elérheti.
Az élelmiszerek drágulása miatt a vásárlónak többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás, ugyanis a boltosok is drágábban tudják beszerezni a termékeket. Ráadásul a bolti munkaerő is megdrágult, ez látszott az év eleji béremelések eredményeiből is. Így harapófogóban vannak a boltok, hiszen a vásárló a drágulás közepette sokkal árérzékenyebb, aminek az ára számára a vaskosabb nyugta mellett a hosszabb sorállás a boltokban.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező