Jelentős forgalombővülést ért el az augusztus végén zárult 2021/2022-es üzleti évben a dán hátterű lakberendezési boltlánc, a Jysk, amely Magyarországon 91 üzletet működtet.
Méretes forgalom
A világ 48 országában összesen 3200 bolttal rendelkező cég beszámolója szeirnt nemzetközi szinten az árbevételt 11 százalékkal 4,87 milliárd euróra - 1953 milliárd forintra - emelkedett éves összevetésben.
Jan Bøgh, a Jysk elnök-vezérigazgatója a boltlánc eredményeiről azt mondta:
Egy nagyon különös év után kimondottan jó forgalmi eredményt könyvelhettünk el.
„Egyértelműen érezhető, hogy a fogyasztók elkezdték visszafogni kiadásaikat. Mindezek mellett költségeink emelkednek, tehát összességében elmondható, hogy a globális helyzet komolyan kihat tevékenységünkre” – tette hozzá Jan Bøgh.
A cégbeszámolóból kiderül, hogy a mostani pénzügyi évben a JYSK 30 üzletét zárta be véglegesen Oroszországban, Belaruszban és Ukrajnában. A kedvezőtlen körülmények ellenére a Jysk egyébként folytatta a terjeszkedést, ennek keretében 135 új üzletet nyitott világszerte.
Majdnem 20 százalékos többlet a magyar boltokban
Az anyacéghez hasonlóan jelentős forgalombővülést könyvelhetett el a magyar Jysk is. A cég árbevétele 17 százalékkal 66 milliárd forintra emelkedett. Az társaságnál dolgozó alkalmazottak száma 4 százalékkal nőtt. Emellett elindult a tesztüzem, a Jysk 200 millió eurós - több mint 80 milliárd forintos - beruházás keretében létrehozott ecseri logisztikai központjában.
"A hivatalosan októberben megnyíló ecseri bázis öt országot szolgál ki és összesen 500 dolgozónak ad munkát” - mondta Szimeiszter Sándor, a Jysk Magyarországért, Ausztriáért és Görögországért felelős vezetője. A központ dolgozóinak toborzása folyamatban van, a a targoncásoknak például 390-435 ezer forintos bruttót kínált egy augusztusi álláshirdetés szerint a boltlánc.
Ikea kontra Jysk
A Jysk-boltokat egyébként kedvelik a magyar vásárlók, legalábbis ez derült ki a Pulzus Kutató Napi.hu számára még 2020 végén készített felméréséből. A teljes lakosság körében, ha minimálisan is, de a Jysk megelőzte az Ikeát.

A legtöbb vásárló - a megkérdezettek 41 százaléka - viszont a többi bútorboltot preferálta 2020 végén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Őrületes felajánlást tett Djokovic